9.nap

2015.08.24 22:29

Drámafoglalkozással indult a mai nap is és azzal is folytatódott, (Esther a másik tanárnő beteg lett). Hamar kiderült, hogy a héten a számonkérésé lesz a főszerep: egy rövid előadással kell készülnünk a 3 fős kis csoportunkkal és pénteken egy kisebb órát, úgynevezett micro-lesson -t kell bemutatnunk az eddig tanultak felhasználásával. Szerencsére már van pár ötletem, így nem izgulok annyira !?!?

Ma újból  sok szerepben kipróbálhattam magamat. A tanárnő felolvasott egy rövid történetet, megbeszéltük, hogy miről szólt, majd rögtön ki kellett találni hogyan lehet el is játszani. En a narrátor szerepét kaptam,ami nem volt könnyű feladat, de megoldottam Nagyon sokat nevettünk és tanultunk egymástól is ezekben a szituációkban.

Később Shakespeare: Szentivánéjji álom c. művéből osztott ki pár részletet, ami mint tudjuk nem egy könnyű kis darab. Már az óangol szavak kiolvasása is nehézséget okozott, nem még megérteni és el is játszani a szerepet. Persze,hogy a leghosszabb szerepet én kaptam (Heléna), aki mindenáron el akarja nyerni Demetrius szerelmét.aki minél jobban gyűlöli őt ő annál jobban vágyakozik utána. Ez már igazi kihívás volt számomra,de szerencsére jól sikerült az alakításom. ( Azért az Oscar-t még nem én kapnám!!! I:)

Egyszóval ma kissé jobban elfáradtam, de összességében ismét rengeteget tanultam (még magamról is).

Sikeresen megvásároltam a visszaútra szóló buszjegyemet is, már csak 5 nap és újra otthon alszom !!!